Ezt a helységnevet soha nem fogom tudni megjegyezni:D Pedig majdnem "odavesztem", azaz majdnem sikerült lekésnem a hazabuszomat :)

Először is pofára estem: Hú, végre süt a nap, bringázni kell-bringázni kell-bringát kell szereznem! - felkiáltással indultam el otthonról, és mentem célirányosan a tourist office-ba, ahol múltkor a bringákat láttam. Hát most nem találkoztam velük. Kiderült ugyanis, hogy lehet bringát bérelni.. májustól szeptemberig. Szeptember után? akkor már sehol. A szomszéd városban, na ott igen. Hát köszi. Azért kedves volt a tourist eligazító néni, elküldött helyette világítótornyot és egyéb jóságokat nézni Pougonvelin-be, ami Le Conquet-től van egy köpésre - szóval nagyjából a Bretagne-t rész legnyugatibb pontján. Hát jó, úgyis készültem már ide, menjünk, fő a rugalmasság.

Buszindulásig volt másfél órám, addig gondoltam körbejárom a vasútállomás (innen indulnak a buszok is) környékét... na igen, ezek a "nem turistáknak" ajánlott helyek :) Ízelítő:

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Ezek után simán elértem a buszomat, amin alig volt ember. Békésen suhantunk Le Conquet és St Mathieu felé... A tourist office-os nő figyelmeztetett, hogy a busz nem az én végcélomtól indul vissza, hanem Le Conquet-ből, szóval igyekeztem megjegyezni az utat.. nem tűnt bonyolultnak - akkor. A St Mathieu világítótoronynál pedig az itteni szokásos gyönyörű óceán-panoráma fogadott. Valami elképesztően megnyugtató csak ülni egy sziklán, és nézni a valószerűtlenül acélkék vizet, és fehér hullámokat, és horizontot, ahol már nincs semmi, tényleg, csak víz... és legközelebb Amerika :)

• 
• 
• 
• 
• 

Körbejártam: Találtam egy emlékművet, amit eredetileg az első világháborúban elhunyt tengerészeknek emeltek. Később ugyanitt állítottak síremléket a tengeren eltűnt hajósoknak, kereskedőknek, halászoknak. Érdekes volt... nem szokványos, azt biztos. A síremlék (kenotáfium) belsejében három "sír-imitáció" volt az egyik szobában (piros, fehér és kék fényekkel), a másikban pedig az eltűntek arcképei. Közben egy hang sorolta az eltűnések időpontját és a neveket... A "sírból" egy teraszra lehetett felmenni, ahonnan nem lehetett kilátni, de volt két lépcső: ha arra felálltál, pont a horizontot láttad - mert a horizontot nézik a tengerészek is, és ott várják, hogy felbukkanjon a szárazföld, a szárazföldön pedig ott várják, hogy felbukkanjon a hajó... 

A teraszon gyíkok napoztak :)

Az emlékhely mellett található valamilyen katonai terület, egy régi apátság romjai (egy kis kápolnával) és a világítótorony. Sajnos a világítótorony épp nem volt látogatható, mindenesetre kívülről is elég impresszív látvány volt :) Kedvenceim azért az apátság romjai...

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Sétáltam még kicsit a parton... megettem az ebédem^^ és megtaláltam az El Camino egyik kiindulópontját a nagyonsokból. Ezen teljesen ledöbbentem, és vagy 5 percig álltam a tábla előtt és simogattam a kagylót :)) Igen, vannak pillanataim, amikor nagyon vonz, hogy elinduljak rajta.. ^^

• 
• 
• 
• 
• 

Aztán hirtelen eszméltem, hogy másfél órám van visszateperni a szomszéd városkába. Rohamléptekkel indultam... de olyan szép volt a parti ösvény, hogy nem mondom, hogy gyorsan haladtam... Lapos kövekből rakott kerítésekkel szegélyezték néhol, pont mint a mediterrán tájakon :) Időnként kis fehér homokos öblök is befigyeltek... olyan idilli volt, hogy le kellett rúgnom a cipőm és még utoljára megáztatnom kicsit a lábam ... az eléggé jéghideg óceánban^^ 

Ennek az lett az eredménye, hogy 20 perccel buszindulás előtt ott álltam a falu szélén, és fogalmam sem volt, hol a megálló, vagy a 3-4 lehetséges út közül melyiken induljak el. Netán kövessem a Brest táblát, és kezdjek stoppolni?:P Végül egyik ház előtt búcsúzkodott egymástól két idős házaspár - ültek be a kocsiba, meg már épp kezdtek integetni, ilyesmi. Odamentem hozzájuk, és csodálatos tört franciaságommal előadtam, hogy keresem a buszmegálló Brest felé... elkezdték magyarázni hol van a tourist office, majd rájöttek, hogy valszeg már nincs nyitva...a megállót nem igazán vágták.. aztán eszméltek a kocsiban ülők, hogy ők úgyis Brestbe mennek, huppanjak be, elvisznek. :) Nagyon cukik voltak <3 Imádták, hogy Erasmus diák vagyok, a lányuk Szófiában tanul épp Erasmussal építészetet.. :D És még Budapestet is vágták, mondták, hogy el akarnak menni. <3 És már megint megdöntöm a "franciák csak franciául beszélnek" sztereotípiát: minden erőjükkel próbáltak velem angolul beszélni :D Igazából jobban tudtam én franciául mint ők angolul, pedig az már nagy szó, ha ezt mondom :D mindenesetre értékeltük egymás erőfeszítéseit, én tök sok mindent elmondtam franciául, büszke vagyok magamra. :) Majdnem házig hazahoztak. Olyan boldog voltam, hogy a szembejövő "SZIGET FESZTIVÁL BUDAPEST" pólós csaj teljesen váratlanul ért. Annyira, hogy nem is szólítottam le:(

Több magyar feliratos ruhadarabban kell mászkálnom itt rájöttem, hátha majd engem leszólít valaki...:D

Ajándék volt a tegnap... mert ma egész nap zuhog. Egész nap. Vigasztalhatatlanul. Szünet nélkül. Csak hogy írjak valami pozitívat: Elhoztam az irodából a vízforralót - luxus van, egész nap teát/kávét iszom, anélkül, hogy kimennék a konyhába. Imádom <3 :)