Kezdjük a kezdeteknél: Hétfőn érkeztem a festői iparváros Brestbe.

Vasárnap enyhe másnapossággal dobálgattam a cuccaim a bőröndbe (Etyek várjá' megyek) végül is egész minimális dolgot sikerült otthon hagyni (hajszárító? ugyan minek. esernyő? ja igen, lehet hogy kellett volna. napszemüveg? á, ott a világ végén úgysem süt nap - hálistennek azóta is:) Azért így utólag átértékeli az ember, hogy a még egy nadrág helyett egy műanyag doboz/kiskanál/elosztó/kávéfőző/hajszárítómegint lehet, hogy hasznosabb lett volna..szóval ez egy jó tanács a lepukkant kollégiumba költözőknek..:) Mondjuk én biztos el lettem rontva az elmúlt két év konferencia-hotel tapasztalataival, ahol mindig volt minden, ami szem szájnak ingere. Vad egyensúlyozással a szobamérlegen (jézusom, bőrönd _nélkül vagyok ennyi kg..?) sikerült is belőni a rájener bogarainak megfelelő 20 kilót, télikabát, csizma mindenesetre van, többi csak mastercard kérdése. ugye. A mastercardom állapota ellenben az Erasmus iroda aktivitásának függvénye, mostanra elég éhesen várja, hogy megérkezzen némi ösztöndíj..

Hátfő. Utazás. Egy órával a (worst case scenario) tervezett után indulás a reptérre.. ^^ á, no para, sima menet volt a tavalyi Párizs sprinthez képest. Megtanultam, hogy az éppen nem működő csomagfeladó állomások futószalagjainál lemérhetem a bőröndöm előre (kényelmesebb, mint a szobamérleg, trust me :), a kihelyezett ketrecekbe meg beleoktrojálhatom a kézipoggyászt. hasznos infók rovat off. Sorban állás. Csomagfeladás. Sorban állás. Búcsúzkodás. Sorban állás. Security check. Sorbanállás. Beszállókártya pittyentés a kapunál. És akkor még egy kicsi: sorban állás, míg a gépünk, negyedóra késéssel végre begördül, és felterelnek rája a Fapadosok Csarnokából. Folyosói helyet osztottak rám, végigalszom az egész utat nagyjából, míg földhöz nem csapja a balra dőlő gépet a pilóta bácsi. Hirtelen nem is értem, leestem-e az ágyról, és kik ezek az emberek körülöttem.
Beauvais légikikötő. Változatosság kedvért újabb várakozások sorozata után feljutás egy reptéri buszra (17 EUR, ehh) és mire Párizsba érünk már egész felocsúdok a kómámból, így e:

 A párizsi metró továbbra sem bővelkedik mozgólépcsőkben, így aztán kifejezetten ajánlott edzésekkel felkészülni 30 kg cucc fel-le ráncigálására... amennyiben ezzel nem számol az ember lánya, esetleg van rá esély, hogy leszólítja egy elveszett magyar srác, aki véletlenül ugyancsak Montparnasse vasútállomásra megy :) Cuccok cipelése megoldva, srác pedig boldog, hogy eléri a vonatát:) A metró szabadtéri szakaszán elsuhan egy Eiffel torony-spotting szakaszon, na ettől meg mindketten boldogok vagyunk :) Engem még jó egy órás várakozás választ el a vonatomtól, de cseppet sem uncsi: hallgathatok zongorázást a _free zongorán, ami csak úgy oda van téve az állomásra (??), meg ehetek isteni baguette szenyát, amandine au cassis-sal, ja és tekerhetek egy kis energiát is a telefonomba, ha van nálam töltő :)) Persze kipróbálom azt is;)

 Négy és fél óra kitartó suhanás a TGV-n hiperaktív néger kisgyerekekkel egy kocsiban.Egy darabig figyelem a tájat, de nagyon gyorsan suhan: szántóföldek, szalmabálák, sok-sok-sok boci idilli zöld legelőkön... később egyre zöldebb, erdőkkel, folyókkal, ahogy Bretagne-hoz közeledünk.

Aztán mélypont: A gyerekek nyavalyognak, lemerül az mp3lájátszóm, majd pedig beparáztat jóanyám, amikor rádöbbenek, hogy tényleg, igazából se a szállásomat nem fixáltam, se a telefonszámát nem tudom annak a személynek, aki kijön értem elméletileg az állomásra. Ennek ellenére megy minden remekül: A-C prof tényleg ott áll az állomáson, és nem lehet nem felismerni (némi őrült tudós beütés befigyel:) Később fény derül arra is, hogy azért nem tudom a mobilszámát, mert nincs neki^^ Ne zavarja mán senki, amikor nem akarja, ugye, ez érthető. :) Este fél 10 van, ilyenkor már administration est fermée, úgyhogy az éjszakát A-C-nál és feleségénél töltöm egy nagyon-nagyon régi házban, amibe mintha háromszor annyi cuccot próbáltak volna belegyűrni, mint amire optimalizálva van: minden négyzetméteren képek, rajzok, dísztárgyak, növények, plakátok, furcsa cuccok. Kicsit úgy érzem, mintha valami filmbe kerültem volna, és közben remélem, hogy jó fej öreg hippikről szól, és happy end lesz :) Kapok egy nagyon barátságos szobát, egy furcsa hangszerrel, fürdőszobával - minden kicsit kétes tisztaságú, a csapot mintha évek óta nem nyitotta volna ki senki..

Ippon lite, szóval álomba zuhanok. :)